A „problémahegyek” akkor kezdtek el tornyosulni, amikor a dögevő-csúcsragadozó, közismertebb nevén, ember, különválasztotta a fajfenntartást, az örömszerzéstől. Bipoláris világban élvén elkerülhetetlen az „ellentétek vonzzák egymást” természeti törvény érvényesülése, így természetessé vált az „örömvadászat”. Kétségkívül, az állatvilágból örökölt tulajdonságai alapján, a hímnemű egyed, ismertebb nevén a férfi – itt és most csak az anatómiai jellegzetességei alapján értendő, mivel a FÉRFI számottevően több mint a nemzőszerve, az aktívabb fél - a VADÁSZ! A nő – itt és most csak mint anatómiailag „ellendarab”, mivel a NŐ is számottevően több mint „dekoráció a nemiszervén” - a „ZSÁKMÁNY”.
Egyesek kiemelik, sőt döntő fontosságot tulajdonítanak a VADÁSZ dominanciájának, ellenálhatatlanságára appellálva, véleményem szerint azonban a helyzet fordított.
Ez a „nyúl” már rég kiválasztja magának a „vadászt” mielőtt az még ezt észrevenné, így a sikeres vadászat igazi meghatározója Ő, mármint a NŐ! Itt is igaz, hogy „Nem mindegy ki fogja a puskát!”!
Kedves vadászok! Nem kell felháborodni! Elég a sikeres „vadászatokat” őszintén felidézni.
JA! Az erőszak-történetekkel a Btk. foglalkozik. Bocs!
Itt kell megemlítenem a Női vadászokat. Vannak! Nem is kevesen, csak roppant jól álcázzák magukat. A préda kiszemelését követően ügyesen úgy manővereznek, hogy előálljon a klasszikus felállás.
Nos ennek a „vadászatnak” számos jellem- és, magatartásformáló hatása van. Néhány, a teljesség igénye nélkül.
A fajfenntartás szinte teljes mértékben a nők kezébe került. Az eszközök rendelkezésükre állnak. Egy nő mindent megtesz azért, hogy teherbe essen, és azért is, hogy ne.
Mindkét fél, különösen a „becserkészés” időszakában, felveszi az „előnyös oldal mutatása” állapotot. Az imponálási kényszer, különösen a férfi részéről, igen erős, nem ritkán későbbi hátrányos helyzetet megalapozó. A tudati állapot „beszűkül”. A siker érdekében a Nő olyan tulajdonságokkal ruházza fel a férfit, amilyet az csak szeretne magának, de ebben az állapotában létezését szentül hiszi.
Ebben a helyzetben bekövetkezhet a legbonyolultabb állapot a: szerelem. Nos ez az, az állapot, ami ellen védtelenek vagyunk. Bekövetkezése nem szándék kérdése. Számtalan olyan állapotunk van, mely akaratunktól független, tehát nem azért következik be, mert akarjuk. Például az éhség, a fáradtság, a szomorúság, stb.
Természetesen akkor eszünk, amikor akarunk, akkor pihenünk, amikor akarunk és így tovább, és végül annyi kapcsolatunk lehet, amennyit csak akarunk. De! Nem leszünk éhesek attól, hogy azok akarunk lenni, stb. így a szerelem sem akarat kérdése. Nos ez az állapot, Szabó Magda szavával élve „keserédes”, véleményem szerint „ítélőképesség-korlátos kóros elmeállapot”. Legfőbb jellemzője a másik iránti felhőtlen elfogultság. Nos ebben az elmeállapotban házassági döntést hozni, nagy felelőtlenség. Annyi még hozzátartozik a szerelem anatómiájához, hogy valamelyik félnél hamarabb véget ér. Ez bizony a másik számára fájdalmas. Az már csak hab a tortán, ha kezdettől „egyirányú”. Statisztikai felmérések szerint az érdekházasságok, amennyiben hosszútávú érdekekhez fűződnek, tartósak. Birtok, a birtokkal, hatalom, a hatalommal, stb..
Végül is a kollektív vadászat vége: szex vagy házasság, vagy mindkettő.
Persze lehetne így is:
„A fiú és a lány már nagyon régóta együtt járnak. Nagyon jól megértik egymást.
Egy nap a fiú megkérdezi a lányt:
- Hozzám jössz feleségül.
- NEM!
Válaszolja a lány.
És azóta is boldogan élnek.”
Jó vadászatot!
