Mennyei Atyám!
URAM!
Nem érzem jól magam.
Nem magam miatt.
Világosan megmondtad.
"Fiam!
Én megteremtettelek, de TE, TE vagy.
Sorsodat döntéseid határozzák meg."
Természetesen tudom, hogy figyelsz, és figyelmeztetsz ha helytelen utat választok.

Az az én dolgom, hogy DÖNTÖK.
Szerintem ez nagyon korrekt.
Most azonban, 65 éves szeretetteljes kapcsolatunk ellenére,
már
BOCSÁNAT
NEHEZTELEK RÁD.

Az, hogy sok, hasonló sorsú "sorstársammal" együtt, orvosok, ápolók, az orvostudomány eredményeiben bízva, küzdünk a puszta létünkért.
Benne van a "pakliban".

Ma a "küzdőtéren", (Onkológiai Intézet) megrázó valóságba "csöppentem":

Egy öt éves kis
CSODA.
KISLÁNY:
Csodálatos arc. Nyílt, világra csodálkozó, őszinte tekintet.
Gyönyörű, fürtös hajacska.
ANGYAL.
Az édesanyjával jött kezelésre.
Mindnyájunk részéről mosoly, és szeretet vette körül.
És a "személyzet".!
Csodálatosan bántak vele.
Ezért külön köszönet nekik (Küzdöttek a könnyeikkel.)

MONDD URAM!
Mit követett el ez a gyermek, sok sorstársával együtt?
Még nem is élt.
Ismersz.
Magamért soha nem fohászkodtam, hisz volt, van egy megállapodásunk.
Szeretteimért, nem tagadom, szoktam.
Kérlek URAM!
KÖNYÖRGÖK URAM!
Mentsd meg ŐT, és sorstársait..

URAM!
A TE hatalmad nem nagy, hanem VÉGTELEN.
Könyörgök!
Figyelj a gyermekekre.
Köszönöm URAM.