HOSSZÚ LESZ.
Vas megyei sárvári születésű gyerek vagyok.
Majd öt éves koromig anyai nagymamám, és nagyapám neveltek.
Anyai nagymamámat, lévén árva gyermek,
APÁCÁK
nevelték,
KOLOSTORBAN.
ITT és MOST:
Vékási Mária, Kutasi Ferencné, SÁRVÁR.
NEM lett APÁCA, de az Istentisztelete, Jézus szeretete a lelkében volt.
És ezt átadta nekem.
Mesével, imával, MAGATARTÁSSAL.
Imádtam vele templomba járni, misékre.
Semmit nem értettem a szövegből, hiszen a misék nyelve LATIN volt.
(Azt meg aztán végképp nem tudtam, hogy RÁKOSI rezsim volt.)
De a HANGULAT!
A SZERETET ÉRZÉSE.
ELVARÁZSOLT.
Nem szerettem az OSTYÁT. Pfuj.
De szerettem adakozni a PERSELYBE.
Az ÉN feladatom volt.
Tudni ugyan nem tudtam, de éreztem
JÓ CÉLRA FORDÍTJÁK.
Ugyan, öt évesen!?, fogalmam nem volt, az UNIVERZUMRÓL, a VILÁGEGYETEMRŐL, az ŐSROBBANÁSRÓL, de egy dolgot HITTEM, és HISZEM ma is.
A TEREMTŐ
VOLT, VAN, és LESZ
MINDÖRÖKKÉ!
Fogalmam sem volt Géza fejedelemről, fiáról, Szt. Istvánról, de meg kell mondanom,
JÓ DÖNTÉS VOLT A KATOLIKUS Magyarország.
Sok „vérbe” került, de:
EURÓPA ma NEM lenne EURÓPA,
ha nem így döntenek.
Ami a TEREMTŐ, földi „Helytartóit” , Papok, hittérítők, egészen őszentségéig, PÁPA, már nem vagyok ilyen
„ELFOGULT”.
Machiavelli, hadvezér hadtudós:
„A háborúhoz mindössze három dologra van szükség:
PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ.”
Nos igen.
Ma katolikus egyház, VATIKÁN, a leggazdagabb
ÖNÁLLÓ ÁLLAMOK EGYIKE.
Igazán nem szeretnék senkit megbántani, de Mussolini hozta létre, pontosabban tette lehetővé a megalapítását.
Kellet a „PÁPAI” áldás, a fasiszta seregei fegyvereinek megáldására.
MEGKAPTA.
Ne feledjétek, az Olaszok mélységesen vallásosak, ami tisztelek.
Amikor az ember egy „PAPPAL” találkozik, akkor tiszteletet érez.
Meglátja a „REVERENDÁJÁT”, a kedves mosolyát, a barátságos közeledését.
Fejet hajt, és tisztelettel köszönti.
Hisz Ő az, aki ebben a kis „tyúkszaros” életünkben, az első (keresztelő), és utolsó pillanatig (felmentés, utolsó kenet) OTT VAN.
A házasságkötéshez nem kéne eljönnie.
TAGADJA MEG! (JÓ! Lagzira meg van hívva. JÓ!)
Nos, ennyi volt a bevezető.
Ma 2016. 06.01.-én végleg kidobtak a
Magyarországi Vatikáni Nagykövetségről.
Alaphelyzet.
Vannak vállalkozó barátaim, akik időnként megkérnek, „Laci Bácsi segítesz?”.
65 éves nyugdíjas. Miért ne?
KARITATÍV. (Nem fizetős!)
Megbízatás:
„A Vatikáni Magyar Nagykövetség Rezidenciáján, ahol a PÁPAI NUNCIUS lakik,(nem a HIVATAL!) kellene kivarázsolni a földből 4 (azaz négy) darab kivágott fa, elég öles, tuskóját.”
HAJRÁ!
Első alkalom:
Szóltak, hogy ma mehetünk. Mentünk. Bejárat. Videokamera.
„Jöttünk kivágni a tuskót.”
Kijött egy szimpatikus fiatalember.
„Honnan jöttek?”
„MONDTAM.”
Kapu kinyit. Hajrá meló. Már a harmadik „kivágási kihámozását” végeztem, amikor a felelős művezető közölte, hogy tünés.
Kijött egy kicsit „jól táplált” pap és kiadta neki a PARANCSOT.
TÜNÉS!
20 méterre voltam tőle, de ugye, „ez csak egy munkás”.
No persze megkérdeztem a műszakvezetőt:
„Miért?”
„Küldöttség jön.”
Második alkalom:
Csak be kellett szólnom a kapun. Nem jött ki senki. Kinyitva.
MELÓ!
Én ástam, lapátoltam, a barátom meg nekilátott a „láncfűrésszel”
Nem csöndes.
Kijött a „jól táplált”, és közölte, hogy ezt azonnal befejezni.
Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg (In Englis!. Nagyon szépen beszéli.),
„MIÉRT?” „WHY?”
Megbeszéltük.
„A Nuncius Úr nem érzi jól magát, és ez a zaj zavarja.”
Természetesen, azonnal befejezzük, mert az ő nyugalma fontos.
Hozzátette.
Amikor a parkoló építése befejeződött, kapunk értesítést, és jöhetnek a tuskók.
Hazajöttünk.
Harmadik alkalom 2016 06.01.
„Mehetünk, mivel a Nuncius Úr elhagyja a Rezidenciát.”
Megérkeztünk.
Egy barátságos női hang, kiderült, hogy APÁCA,
„Nyitom a kaput.”
Bementünk.
Kiszálltam a kocsiból, és láttam, hogy a ház bejárata előtt vannak jó páran.
Egy DT-s rendszámú autót is.
Meg a „jól tápláltat” is.
Egy rövid nadrágba, egy szál pólóban, gondoltam közelebb lépek, sajnos meg is tettem.
Engem úgy tanítottak, illik köszönni:
„Dícsértessék Jézus Krisztus.”
No meg a GOOd Morning
Ott voltak mindazok, aki korábban beengedtek (kivéve az apácát), no meg az „angol nyelvleckés jól táplált” is.
Nos az utóbbi, már mint a „jóltáplált”, elindult felém, mosolyogva.
Nyilván megkérdeztem, angolul,
Hogy van? ( How are you?).
Mosolyogva közölte, miközben nyújtotta a kezét:
Köszönöm jól. (I’ fine thanks. And you?)
Me TOO! (Én is.)
Kezet fogtunk, én meg elmentem dolgozni.
25 perc múlva!
Már nem jól táplált, hanem „dagadt”
KÖZÖLTE:
„Fejezzük be a munkát! 30 percünk van arra, hogy innen elmenjünk.
ÖRÖKRE.”
Esélyem sem volt rá, hogy megkérdezzem:
MIÉRT? (Why?)
mivel behúzott a rezidencia épületébe.
Minden következtetést rátok bízok.
Felteszem a BLOGOM-ra.
Szét fogom szórni a NET-en.
KI fognak zárni.
Minden véleményeteket PRIVÁTBAN.
Nem szeretném, ha bármi hátrányotok lenne belőle.
Nem tudnak kibarkácsolni velem.
Csinálok egy új fiókot.
