Ezt mondanák ők is, akik már nem lehetnek közöttünk.
Elmentek.
Nagyszülők, szülők, testvérek, gyerekek, rokonok, barátok, ismerősök, munkatársak, szomszédok, …
Az emlékezések között ez az egyetlen, amely mindannyiunkat személyesen érint. Nem „valamire”, vagy „valakire”, hanem a személyes életünkben jelen volt, azt valamilyen módon meghatározó, befolyásoló, emberekre emlékezünk.
Az ember addig él, addig emelkedik a feledés homálya fölé, amíg van, aki emlékszik rá.
Álljunk hát meg egy pillanatra e rohanó világban, és emlékezzünk!
Tegyük ezt az emlékezést, méltósággal, szertettel, az elhunytak értékeik gyermekeink felé történő átadásának igényével!
Nyugodjatok békében!
